|
A Microsoft WebsiteSpark programban részt vevő, főként webfejlesztéssel és webdizájnnal foglalkozó kis-és középvállalkozások olyan modern fejlesztői eszközök és publikációs technológiák elérésére kapnak lehetőséget, melyek használatával akár nagyvállalati szintű termékekkel is megjelenhetnek a piacon. Mindezt költségeik növekedése nélkül tehetik meg: a WebsiteSpark programnak nincs regisztrációs díja, fizetni mindössze a szerver hoszting-szolgáltatásért kell. A program újdonsága továbbá az is, hogy a „PHP on Windows” kiegészítéssel Microsoft-környezetbe vonják be a PHP-programnyelven fejlesztőket.
A WebsiteSpark programban való részvétellel három évig díjmentesen vehetőek igénybe a következő Microsoft program licenszek: - Tervezőeszközök/fejlesztőeszközök/tesztelési eszközök (minden webfejlesztő cég jogosult a következőkre):
- Visual Studio® 2008 Professional Edition – 3 felhasználói licenc
- Expression® Studio 2 (vagy 3) – 1 felhasználói licenc, kizárólag a webfejlesztő cég elsődleges kapcsolattartója számára
- Expression® Web 2 (vagy 3) – 2 felhasználói licenc
- Windows Web Server ®2008 (vagy Windows Web Server2008 R2 a megjelenést követően) – 3 felhasználói licenc
- SQL Server® 2008 Web – 3 felhasználói licenc
- Üzemeltetés és üzembe állítás (a saját üzemeltetési tevékenységet végző webfejlesztő cégek négy üzemi processzorlicencre jogosultak az alábbi rendszerekhez (előfeltétele az SPLA Essentials licencszerződés megkötése)):
- Windows Web Server 2008 (vagy Windows Web Server 2008 R2, a megjelenést követően)
- SQL Server 2008 Web
- A webfejlesztő cégek emellett jogosultak lehetnek a Microsoft vagy más partnerek különleges ajánlataira, többek között olyan kiegészítő jellegű, külső technológiák használatára, mint például a következő:
- DotNetPanel vezérlőpult-alkalmazás – Az SMB SAAS Systems Inc. prémium vezérlőpult-alkalmazása, amellyel a webfejlesztők hatékonyan szabályozhatják a webhely-üzemeltetési paramétereket.
A programból való kilépés névleges díj (100 USD) ellenében történhet. Proserver WebsiteSpark ajánlat - Virtuális gép hoszting
- Egyedi IP cím
- 1 GHz / 1GB RAM / 10 GB HDD
- MSSQL Server Web Edition
- Windows Server Web Edition
- 100Mbit belföldi, 2Mbit külföldi sávszélesség
A szolgáltatás havidíja 7.990 Ft + Áfa. Virtuális szerver szolgáltatásunk paraméterei igény szerint bővíthetőek. Tovább a megrendelésre! Olvasson a WebsiteSparkról bővebben! Tovább a WebsiteSpark regisztrációra Tudjon meg többet! WebsiteSpark regisztráció lépésről-lépésre
|


|